2023. szeptember 24.
Városliget

 



Óbudai Kézilabda Sportiskola

Az Óbudai Kézilabda Sportiskolát 2006-ban Nádori Pálné Hornok Klára alapította. Klári néni egész életét szeretett sportjának, a kézilabdának szentelte;  válogatott játékosból mára az ÓKSI-ban kézilabdázó legkisebbek edzője és "nagymamája" lett. 

 Az ÓKSI megalakulását követően már az első évek is szép sportsikereket hoztak, leánycsapataink közül két csapat is országos korosztályos bajnoki címet szerzett és többször bejutottunk az Utánpótlás Gyermekbajnokság országos döntőjébe.

Egyesületünk taglétszáma 2006 óta folyamatosan növekszik, munkánk eredményeként az idei évben már 138 leigazolt játékosunk rendszeres edzéséről és versenyeztetéséről gondoskodunk.

Az ÓKSI megalapítása óta töretlen lelkesedéssel, szeretettel és korosztály igényeinek megfelelően képzett szakemberekkel várja 7 éves kortól azokat a lányokat és fiúkat, akik szívesen kipróbálnák és megmérettetnék magukat ebben a gyönyörű sportágban.

 Egyesületünk kitartóan hisz abban, hogy a kézilabda bajnokságokban való részvétel, a meccsek versenyhangulata hozzájárul a gyermekek életre való felkészüléséhez, a mozgás az egészségükhöz, a rendszeresség a kötelességtudatuk fejlődéséhez, de ezek hátterét az ÓKSI családias légköre és az összetartó közössége biztosítja.

Várunk Téged is sok-sok szeretettel: Klári néni

Támogatók